Santiago de Chile egyik jelképe a Szűz Mária szobor, (olyasmi, mint nálunk a Szabadság-szobor), amit szinte az egész városból látni lehet, mert egy magaslatra (?), dombra (már nem emlékszem) épült.
(Ezt is privatizálni akarták, mint a tengerparti szakaszokat és minden mást, pedig ez egy forgalmas és fontos katolikus kegyhely.)
Persze van olyan kerület, aminek még ő is hátat fordít: a nyomornegyedből csak a hátsója látszik.
Itt nincs víz, csatorna, se villany, se gáz vagy egyéb. Ezek nem is házak, hanem ebből-abból felépített, összetákolt vityillók.
Gyakori vendég arrafelé a patkány, a szörnyűbbnél szörnyűbb betegségek és a reménytelenség.
Közös lábosban főznek, ami azt jelenti, hogy együtt szerzik be a hozzávalókat.
Van aki koldul, van aki a piacot járja, eldobált saláta levelekért, félig rohadt gyümölcsért, csontokért, és ha valaki valamilyen alkalmi munkát talál, szintén beszáll valamivel a főzésbe, ebből aztán készül valami, amit meg kell enni, ez jut, egyformán, mindenkinek.
Az ember azt gondolná, hogy errefelé kosz van, és a gyerekek is mosdatlanok, gondozatlanok. De ez nem így van.
.
Igaz, gyakran törölközőjük sincs, de nem is kell, mert a megmosott gyerekeket sorban felállítják egy nagy láda tetejére, és kint hagyják száradni őket, szépen egymás mellett, mint a orgonasípok: a legkisebbel kezdik, és gyakran hatan, heten is állnak, nyugodtan, várva a száradást a láda tetején, a napsütésben.
Reggel megmosakodva és tiszta, bár elnyűtt ruhában mennek iskolába, a sajátjukba, a nyomornegyedbe. (Lehet, hogy nem tudjátok, de kővel és homokkal is lehet mosni.)
Persze, nagy a por: hazafelé az iskolából jövet fociznak is, meg futkároznak, mire hazaérnek onnan, csupa por és maszat mindegyik, de este, lefekvés előtt, újra csap, majd ládán száradás .
A lakás persze padlótlan, ezért felsöprés után locsolják, hogy ne legyen akkora a por. Az este hamar eljön világítás nélkül. De gyertyafénynél is lehet énekelni - zenélni, beszélgetni, táncolni sőt, szerelmesnek lenni még jobb is így.
Volt a diktatúrának olyan időszaka, amikor a valós munkanélküliség elérte a 30 százalékot. Persze az Ő adataik nem ennyiről szóltak, de számításaikban szerepeltek a foglalkoztattak között az alkalmi munkából élők, sőt, azok is, akik pl.: a temetőben töltötték egész napjukat, arra várva, hogy valaki borravalót adjon a segítségért, a sírgondozásért cserébe.
Nem fogjátok elhinni, soha nem volt világvége hangulat, az arcokon a keserűség mellett, állandóan jelen volt a mosoly, ha, a gyerekekre néztek, vagy a feleségükre, szinte mindenért cserébe, egy jó szóért, egy hangulatért, egy dalért, mint például ez a dal, amit Mercedes Sosa énekel, most itt: Címe: Grácias a la vida, que ma ha dado tanto .
(Köszönöm az életnek, hogy oly sokat adott nekem ) megkérem altrazt, fordítsa le nektek, jó!?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.