Akkor nemesb e a lélek?

Lenni vagy nem lenni?

Lenni vagy nem lenni?

Annyi minden merült fel, hogy inkább itt folytatom:

Vagy az történik, hogy elbeszélünk egymás mellett, vagy nem akarjuk hallani, mint mond a másik, vagy nem értjük egymást, vagy rosszul fogalmazunk, vagy,vagy, vagy,

akkor őszintén,

A rendszerváltás, már az elején elcsesződött a kárpótlással, a meggondolatlan és ésszerűtlen lépésekkel, a mezőgazdaságban és az iparban. Persze, voltak akik kihasználták ezt a helyzetet és meggazdagodtak. Így vagy úgy.

Utólag persze könnyebb okosnak lenni.

A rendszerváltáskor jöttem haza egy harmadik világi országból. Próbáltam magyarázni az ismerőseimnek, hogy a kapitalizmus egy olyan országban, mint Magyarország, rohadt nehéz lesz, de ha már belevágtunk, akkor csak meggondoltan. Tudtam, illetve éreztem, hogy iszonyú veszteségek lesznek, hogy földönfutóvá válik majd a fél ország, elsősorban azok, akik azt gondolták, hogy elcseszett sorsukat, majd a rendszerváltás hozza rendbe.

Nem így történt.

Kormányok jöttek, kormányok mentek. Az utolsó tíz év volt számomra a legdrámaibb. Úgy éreztem, végre elindul valami, ami próbál valamit kitalálni. A kórházak ésszerűsítése, (körzeti kórházak), a rohadt 300 forintos vizitdíj, ami ellen én is tiltakoztam, mert éppen amikor beteg voltam akkor nem volt 300 forintunk! (igen, volt ilyen), az iskolák és az egyetemi tandíj. Ki emlékszik mennyi volt? Mellette azonban létrehoztak egy komoly ösztöndíj rendszert, és számoltak azzal is, néhány egyetem tönkre megy majd.

Ebben az időszakban kezdődött el Zuschlag és a VII. kerületi önkormányzat ügye is, sok más mellett. Ez utóbbiról én azt gondoltam nem véletlen, hogy a szoci kormány alatt kezdődött el.

Hogy loptak, csaltak, hazudtak? Biztosan. De úgy éreztem elkezdődött valami. Emlékszem a nyereményjátékra, hogy aki szolgáltatási számlát kér, és küld be az nyerhet 1 milliót.  Emiatt a játék miatt, elgondolkodott az ember..., legalább.

Az utolsó választásokon azonban, megbüntettem az MSZP-t. Nem rájuk szavaztam.

Azért nem, mert úgy gondoltam, az unalmas, tisztességtelen, középszerű, avítt, elkényelmesedett, tornából felmentett emberekkel teli pártnak kell egy kurva nagy pofon.

Így utólag, azt gondolom, nem biztos, hogy jó ötlet volt.

Nem elsősorban a szegénység bánt. Voltunk mi már nagyon szegények, én is így nőttem fel, és a gyerekeim is. Voltak nagyon szar időszakaink, de valahogy mindig kiküzdöttük magunkat ebből.

Ha tudnám, hogy valami kialakul, ha látnám, hogy az emberek összefognak, hogy haladunk valamerre. Most viszont azt látom, hogy a mostani kormánynak fogalma sincs merre az erre, hogy minden gazdasági lépésének valamilyen haver a nyertese, hogy épül a média és minden más hatalmi ágban a saját kis biznisz, hogy az elkeseredett emberek agresszióba mennek át, mások apátiával tűrik el, hogy a demokrácia fontos elemeit darabokra tépjék szét, hogy mindezt tehetetlenül kell végignézni, pontosan ugyanúgy, ahogyan a reformkísérleteket megvétózták, lehetetlenné tették anno. És vannak, akik elmennek, havonta száz orvos és nővér, például.

A legjobb az lett volna, ha bezárjuk az egész parlamenti bagázst egy szobába, és nem engedjük ki őket, addig, amíg meg nem egyenek egy hosszútávú program közös programjában.

Lehet az itthon maradókat szidni, hogy szarjankók vagyunk, hogy miért nem megyünk el. Ahogy a régi anekdota mondja: Kalandvágyból itthon maradtunk.

Sokan azért, mert nincsenek olyan helyzetben, hogy mehessenek, szülők, gyerekek, vagy éppen a nyelvtudás hiány amiatt, és vannak  olyanok is, akik pontosan tudják, még a csirkének sem olyan az íze külföldön. és nincs fehérrépa, paprika, és nincsenek ott a barátok, a színház, és a többi...

ÉS azt is nehéz eldönteni, hova?

Nem tudom, hol él granicsár, és azt sem hogy little, csak azt tudom, hogy mindenhol nagy szar van. Spanyolországban, Hollandiában és máshol is. Talán az a különbség, hogy vannak demokratikus jogok, akik mindenkin segítenek, és van jogbiztonság és általában biztonság, valamennyire.

Persze Európa boldogabbik fele, már túl van azokon a lépéseken, kiizzadásokon, fertelmeken, amiket mi a törökök, az elhúzódó feudalizmus, (még ma is él itthon a dzsentri magatartás) és Kádár miatt, mi még nem tapasztaltunk meg.

De nem ússzuk meg.

Én mindenesetre örülök, hogy az Európai Unió miatt van hová fordulni segítségért, garanciáért, és nem elsősorban a bérek és a pénztelenség miatt.

Hanem azért, hogy a munkavállalók legalább legyenek VALAMILYen pozícióban, ha tárgyalni kell, hogy ne lehessen ocsmány módon hazudni, hogy legyen valódi alkotmánybíróság, és a többi.

Na, most pedig, megyek a legkisebbikkel egy olyan színházba, ami értéket képvisel, ami örömöt ad. Addig, amíg el nem veszik ezt is tőlünk.  Dupla jegyárat fogunk fizetni a semmiből, mert számunkra fontos ez a hely, és azt akarjuk, hogy megmaradjon!

Ez az írás azellenszek.hu oldalán jelent meg!