Besötétedett. Kezemben a tea, kényelmes hintaszék, az álló lámpa világít csak.
Van citromos, fehér és zöld is ha kértek, de előkészítettem a rumosat és a whiskyset is, ha ide látogattok.
Besötétedett. Kezemben a tea, kényelmes a hintaszék, amiben ülök, az álló lámpa világít csak. Van citromos, fehér és zöld is ha kértek, de előkészítettem a rumost is és a whiskyset is, ha ide látogattok.
*****************************
Lányaink születésük óta jártak velünk a különböző demonstrációkra.
Szeptember 11-én minden alkalommal ez volt a program: Hága chilei követség táblák, éneklés, Que se vaya Pinochet!! skandáltuk, előtte pedig különböző vicces, rímes verseket kiabáltunk.
Sosát és Victor Jara-át, Inti Illimánit énekeltünk, más énekesek is eljöttek velünk. Sokszor rendeztünk pénzgyűjtő koncerteket, vagy egyszerű bulikat, ahol ezeket danáltuk.
Általában ennyi volt, nem több, a táblákon az eltűntek, meggyilkoltak képe volt látható, feliratok, gúnyrajzok.
Sikeresek és békések voltak, mindössze egyetlen egyszer láttam ütni-verni a tüntetőket:
Hágában történt.
A Nagy egy éves volt, a kicsi a pocakomban volt még, 7 hónapos terhes lehettem.
Azon a szeptember 11-én, valaki máig sem tudjuk ki, egy követ dobott a követség ablakára, jókora volt, betört az ablak.
Egy szempillantás alatt 8 rendőrautó fékezett le mellettünk, még forogtak a kerekek, amikor kipattantak belőle a gumibotos rendőrök és mindenkit ütni, verni kezdtek, pedig nyugi volt.
Azt mondtam csendben, magamban, ha valamelyik hozzám, vagy a kicsihez ér kikaparom a szemét.
Nem bántottak, igaz, igyekeztem higgadt maradni, a nagyot az ölembe vettem és próbáltam nyugtatgatni.
Elmenni nem mertem, mert M. ott volt a tömegben.
Két vagy három chileit le is tartóztattak, nem értettük miért, mert közük nem volt az egészhez.
Szóval, a kicsik ismerték, az összes politikai dalt, az összes consigna-t, azaz skandálást, amelyet kiabáltunk ugrálva, miközben V alakot formáltunk a két karunkból és az ujjainkból.
Visszatérve Chiléhez:
M. szerette volna, ha mind a két lánya regisztrálva lenne Santiagóban. Ehhez nem kellett más, mint a születési anyakönyvi kivonat, amit el is vittünk magunkkal.
A Belügyminisztériumban kellett leadni, ott hivatalosan lefordíttatták spanyolra, nem kevés pénzért, és automatikusan megküldték az Igazságügyi minisztériumnak, a rendőrségnek, meg nekünk.
Szóval az első napokban megtettük mindezt, hogy mire haza kell indulnunk, minden meglegyen
*********************
Sergioval, egy napon kikapcsolódásképpen, strandra indultunk. A város legszebb helyére megyünk, - mondta ez a legelegánsabb negyed.
Útközben megmutatta Pinochet házát, amiből nem láttunk semmi mást, csak a több méter magas kerítést hosszan, nagyon hosszan. Nem kis kertje, háza lehetett.
Aztán megérkeztünk és csodálatos volt minden. Gyönyörű park, medencék és a gyerekek ugráltak örömükben. Beszaladtak a gyerekmedencébe és nem is nagyon akartak kijönni. Márpedig ki kellett, mert a meleg ellenére már lila volt már a szájuk.
Betakartam őket törölközővel és azt mondtam nekik, én hülye: ugráljatok egy kicsit.
No ezt nem kellett volna, ugrálás, spanyol nyelv és Chile összekötötték a szavakat.
Hamarosan úgy üvöltöttek, ahogy a torkukon kifért először consignákat: Que se vaya Pinochet!!!. többször egymás után persze a V betűvel, aztán rákezdtek a politikai dalokra.
Bassza meg!, a legelegánsabb, katonatiszti negyed kellős közepén!
Én a hónom alá csaptam őket, - de azt hitték játék és még erősebben kuncogva üvöltöttek tovább.
A többiek összeszedték a cuccot és fürdőruhástul be a kocsiba, és iszkiri.
Sergio sokáig nézett hátra, követnek-e, jön-e valaki utánunk. Hála istennek nem jött senki.
Arra többet nem mentünk.
Útközben elnyaltunk egy fagyit, M. is én is ittam valami erőset, hogy megnyugodjunk.
Késő délután értünk haza.
Egy hivatalos boríték várt minket otthon.
Na végre! Megjött az igazságügyi minisztériumból a fordítás. Kibontottuk.
Anyja neve, született Budapest, stb ...a lap alján: döbbenet:
A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, személyzeti osztályának körpecsétje, a szöveg: anyasági segély kifizetve.
Bassza meg, egy napon kétszer!
Sírva fakadtam!
Erre a kurva pecsétre nem emlékeztem, fel sem tűnt, hogy az utolsó oldalon ez szerepel.
Most már azt is tudják hol lakunk, mert a mellé csatolt űrlapra rá kellett írni.
Tehát nem is kellett keresni minket.
Ezek után minden éjjel frászt kaptam, ha fékezett egy autó a ház előtt.
Persze ezzel nem voltam egyedül azon a féltekén.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.