Gondolhatjátok, hogy az első éjszaka Santiagóban, �fiestával� telt el, hiszen M., az első férjem, 73 óta nem járt otthon, és akkor már 1988-at írtunk. Már az első éjszaka kinyomoztam Sergio feleségének címét és telefonszámát a telefonkönyvből, (úgysem aludtam az izgalomtól és az időeltolódástól).
Tudtam, sajnos elváltak azóta, Inez újból férjhez ment, kicsi fia is született egy nagyon szimpatikus építésztől.
Felhívtam.
Nagyon váratlanul érte a telefonom, nem tudta sírjon-e vagy nevessen és megígértette velem, másnap délután meglátogatom. Az öcsémék is jöttek, vittük a gyerekeket is, keresgéltük az utcát, a házszámot, amikor 200 méterrel a ház előtt, ránk dudált valaki egy kocsiból.
Mit gondoltok ki volt az?
Sergio!
Valahonnan (?) megtudta, Inezhez készülök, a pontos időt nem tudta, ezért már egy órája körözött arrafelé, hogy bizonyosan megtaláljon.
Na, ezt az érzést nem tudom elmesélni, sírtam, de nem is csak sírtam, hanem valami hisztériaszerű volt a zokogásomban, annyira örültem neki, hogy él és hogy látom. Másodperceken belül mindenki bőgött körülöttünk, mert ezt nem lehetett megállni könnyek nélkül.
Átöleltük egymást.
Amikor kiderült, hogy ő most nem jön be velünk Inezhez, (csúnyán összeveszhettek) megbeszéltük, másnap elmegyünk hozzá, bemutatja az új feleségét és a házát és ott maradunk egész este és beszélgetünk.
Nehezen engedtem el arra az egy napra is magamtól.
Inez egy gyönyörű házban lakott, a lakás közepén kis kerttel, átriummal, szépen éltek és a kisfiú is nagyon aranyos volt.
Nem is beszélve Caroliról, aki addigra már megnőtt és kész nagylány volt. Igaz, magyarul már nem beszélt.
Anyukája szerint a sokk miatt, amit az okozott neki, hogy új környezetében Magyarországról csupa rosszat hallott annak idején.
Szerettem és szeretem Inezt, de alig vártam a másnapot!
Márió családja nem szeretett engem, ez az igazság.
Más kultúrában éltek, és én nem engedtem, hogy zsákos bácsival, ördöggel és egyébbel fenyegessék a lányokat.
Ezt nem tűrtem, kategorikusan megtiltottam nekik.
Egyik éjjel, amikor felriadtak éjszaka, mert a nagymama farkassal fenyegette őket, szépen végigmentünk a házon, (kicsi ház volt, de jó sok szoba, laktak ott vagy tizenöten), én bizony minden szobában felkapcsoltam a villanyt, felébresztve az ott alvókat, és mondtam a gyerekeknek, nézzenek be az ágy alá, a szekrénybe, minden titkos sarokba, van-e ott a farkas. Ez már a vége felé történt.
A gyerekeket nem hagytam.
Az sem használt kapcsolatunknak, hogy a gyerekek már első napon kiszabadulva a kertbe, levetkőztek meztelenre, élvezték a napot (a télből érkeztünk a nyárba) és a kertben énekeltek és ugráltak, amikor be akarták őket terelni a házba, mert hogy milyen gusztustalan dolog ez, a kerítés rácsai között átmásztak a szomszéd kertjébe, és ott folytatták a táncot és az éneklést. (emlékeztetőül a nagy 4 a kicsi 2 éves sem volt!)
A szomszédok éppen a tengerparton nyaraltak, zárva volt az előkert kapuja, mi meg nem fértünk át a rácson.
Patt helyzet volt.
- Micsoda szégyen. Két lány meztelenül ugrál, az egész utca látja így őket! - nahát.
Úgy néztek rám, de úgy, csoda hogy ne m nyársaltak fel a szemükkel.Aztán kicsalogattam őket onnan valami fagyi vagy joghurt ígéretével, nagy nehezen.
Ráadásul másnap a Nagy megtalálta a kert sarkában a kis Szűz Mária szobrot, felkapta a �babát�, ringatta és énekelt neki. Sajnos gipszből készült, és letört a feje.
Nagyon szégyelltem magam, ők meg rémüldöztek, igazi, hívő katolikusok révén, mit tett a gyerek Szűz Máriával.
Kedvenc családtagom M. édesapja volt, aki nagyon kedves öregember volt, azért sem haragudott igazán, hogy a kicsi, letépte a citromot, az ő általa nevelt, gondozott fa, első és egyetlen gyümölcsét.
(A többiektől ezért is kaptunk.)
Az öreg a temetőben dolgozott, és micsoda cinizmus, őt osztották be a Pinochet sírkamra őrzésére.
Szerencsére aznap éppen nem volt szolgálatban, amikor bomba robbant a diktátor családja kápolnájának ajtajában.
Amikor tehettem, elhúztuk a csíkot, vagy bebújtunk a szobánkba, összegyűjtöttem az összes gyereket, kábé hatan lehettek és énekeltünk, hol magyarul, hol spanyolul, és játszottunk.
Nagy szemekkel néztek minket a furcsa nyelv hallatán és azért is, mert ilyet az ő mamájuk nem szokott velük�
M. pedig megérkezésünk napjától kezdve, megváltozott, igazi macho lett, éjszaka ivott és ki tudja mi mindent csinált éjszaka, hajnalban jött haza, nappal aludt, szóval úgy viselkedett mint egy igazi bunkó.
A családról és az �ex�ről többet nem mesélek, mert vagy jót vagy semmit.
********
Hupiapu megszerezte a kedvemért az összes SOSA lemezt, itt van az is, ami már nem működik, Cambia, todo cambia, pesze ez nem ugyanaz a koncertfelvétel, de azért....
http://boomp3.com/m/02c81e500035
Nézni és hallgatnivaló, most Nicaraguából.
https://www.youtube.com/watch?v=yp7-nWslZe0&feature=related
ez a koncert 1984-ben volt (?), itt volt Mercedes Sosa is, a polgárháborúnak vége, bár itt-ott lőnek.
Már a repülőgépen ültem, Európa felett, amikor bombázták a repteret, és a belügyminiszter házát, Managuában, január 3-án, vagy 4-én. Már nem emlékszem pontosan mikor volt. Amikor megérkeztem, a reptér romokban hevert és kiégett gépek voltak szanaszéjjel, a leszálló pálya két szélén. A földszintes épület tetején pedig zsákokból készült golyószóró fészkek kémlelték az eget�
https://www.youtube.com/watch?v=V-tP-1DlgsA&feature=related
ezt csak azért, hogy értsétek lATIN- és KÖZÉP-AMERIKA MÁS VILÁG.
és a dalt is szeretem, ott a szöveg angolul.
https://www.youtube.com/watch?v=J_RIXyf06fo&feature=related ez 1990. a választási győzelem másnapja, csak úgy
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.