Az öcsém

Ő az öcsém. Tegnap volt a születésnapja.

Ő az öcsém. Tegnap volt a születésnapja.

Matek órám volt. Egyszer csak kinyílt az osztály ajtaja és bedugta szöszi fejét, zavartan motyogta: - Bocsánat, a Kovács tanárnő szeretne a testvéremmel beszélni…

Aztán kint a folyosón tárgyaltuk meg, - már megint mi történt, mit tegyünk, mert egy húron pendültünk.

Az osztályfőnöke (Parizernek becéztük a tuskó lábai miatt) nekem adta oda az ellenőrzőjét, én vigyem haza és írassam alá apuval az intőjét.

Húúúúúú, de utáltuk…

(Az egyik beírás így szólt: Ez a gyerek nem fér a bőrébe!)

Hát igen, előfordult, hogy két ellenőrzője volt, az egyikbe a jó jegyeket írta bele, a másikba pedig a rosszakat.

Szőke haja nyáron teljesen fehér lett, kiszívta a nap. Mindig taknyos volt, (talán valami allergia lehetett) és rendetlenül szeretnivaló. Fele inge kilógott a nadrágból, még a szemüvege is csálén állt az orrán. Aztán elhagyta azt is, vagy eltörött, (nem emlékszem) de szemüvegtelenné vált egészen mostanáig.

Reggel eltűnt az udvaron és este nagyon koszosan ért haza, de olyan „jól játszott a gyerek” szaga volt. Anyu két ujjal fogta meg a ruháit, fürdéskor, és minden darab azonnal ment a mosógépbe. A zsebeit is vele üríttette ki, túl sokszor érte kellemetlen meglepetés. Unottan pakolta ki a kincseit: madzagok, kavicsok, ez meg az, üveggolyó, kopott matchbox, (hogy a nyűbe fért ennyi minden bele? Vakondnak nincs ekkora zsebe!) de néha volt ott más is, döglött veréb (nu, volt visítás otthon, meg fertőtlenítés), és egyszer meztelen nős képeket is kitett az asztalra elénk, - cserélte valakivel.

Ma már ártatlannak mondanánk, de anyu szívbajt kapott, hogy most ezt fogja mutogatni holnap a suliban, Parizer újra balhézni fog…. Megvárta, míg elalszik, és akkor kérdezte, - Hol vannak a nőcis képek?

Reggel semmire nem emlékezett és zavartan kereste a fotókat, de nem találta sehol.

Cseresznyét is csórtak, valahol az Orbánhegyi úton, de elkapta a tulaj. Aztán otthon balhézott a pasi apuval, aki csak annyit kérdezett tőle, - Uram! Mennyi kárt okozott Önnek a gyerek? Mennyi cseresznyével károsította meg ez a kölök? Legalább fél kilóval ugye, - természetesen azonnal kifizetem Önnek – mondta. És fizetett. Mint a katonatiszt.

A huligánok is elkapták egyszer a H. S. téren, a cuccai szanaszéjjel, a fél cipőjét egyáltalán nem találtuk meg, pedig sokáig kerestük a sötétben. Csöndben mentünk hazafelé, hüppögött.

Minden reggel együtt indultunk az iskolába. Elsős volt, amikor azt mondtam neki: Ma tujával megyünk (gyengébbek kedvéért, így hívtuk a villamost). - Azt anyu megtiltotta ! - ijedezett. – Mindössze egy megálló volt, de annyira félt, hogy zavarában fent felejtette a táskáját az 59-esen. Bőgött.

- Anyu megmondta, anyu megmondta…-

- Itt maradsz, nem mozdulsz, megértetted? - szaladhattam a vilinger után, ahogy bírtam, egészen a következő megállóig a táskájáért, amikor visszaértem, még mindig pityergett.

Aztán hirtelen kamasz lett.

A barátaim, a barátai lettek. A táncházas korszakomban az én fiúmtól tanult dorombolni, furulyázni, (énekelni, na azt nem tudott, megírtam már: Csillag Hajnalka, a vááááros széééééééléén született..), együtt mondtunk verset az irodalmi színpadon (jó ízlése volt, Villont szerette – Faludy átköltésben), elvittem a fotószakkörbe is, én adtam a kezébe az első fényképezőgépet, a Moszkva térre jártunk, a Lékai János Úttörő Házba. (Ciki, mi?)

Ma sikeres operatőr, tulajdonképpen Oscar-díjas, hiszen ő is dolgozott A karakter című holland filmben. Megrázó alkotás, kár hogy itthon nem adják.

Amikor megszületett a „nagy” sokáig voltam kórházban, ő vette meg a rácsos ágyat neki. A boltban a nagy halom legalján volt a piros kiságy – morgott az eladó, pakolni kell. Mutogatta a papírt, amit írtam neki – Látja? Azt írja, piros kiságy. Akkor piros kell!

Aztán bemutattam neki a barátnőmet, amikor Hollandiában éltem, ő meg elvette feleségül. Én hazaköltöztem, ő kiment, és  nagyon hiányzik!

*********************************

Imád fotózni, ezt a képet is ő kapta el, Dél-Afrikában!