Lánykoromban még társaság sem kellett hozzá, könnyen a konyha közepére penderített egy-egy dallam.
A muzsika, a ritmus, a harmónia magával ragad még most is, akár hangtalanul is, fejben is tudok táncolni, láthatatlanul mozdul a láb és a kar, a csípő.
Zokogni is lehet tánccal: a mozdulatok kemények, dübörög a föld a dobbanástól, görbül a hát, megfeszülnek az izmok. Sír a test a dob ütemére, nincsen ebben cseppnyi kecsesség: fullad a tüdő, rázkódik a váll, összeszorul a száj keményre, szűkül a szem, de lassan elillan a keserűség, s csak az ütem marad.
Az életöröm latin-dallamú, pörög, repül szanaszét a jókedv, a kar és a test, a hajkorona és a szoknya, libben a kendő a kézben, kacsintgat a köldök, kacéran koccan a csípő
Ha édesbús, akkor: magyar tánc, ez az ölelés, ringatás: balra - jobbra. Összeér a két váll, fiatalság bolondság.
A tangó, az más, az a harmincasoké, (az ifjoncok mit sem tudnak erről), összesimulnak a combok, szétrebbennek, de csak azért, hogy újra vágyakozhassanak, az arc néma, csak a test beszél.
Szégyenlős vagyok, táncolok inkább
Kuramának, bár már régen írtam ,de a Kalyi JAg miatt tettem fel, csoda ez a dal!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.